De díszíteni még jobb - vágja rá rögtön kedves barátnőm, aki meginvitált egy kis adventi, fahéjillatú sütögetésre. Apró edényekben nagy gonddal összegyűjtött színes cukorbogyók, hófehér csillagok, hópihék. Mind-mind arra várnak, hogy ékei lehessenek Adél mézes kavalkádjának. Négy éve a véletlennek köszönhetően akadt a kezébe egy süteményes magazin. Amikor abban megpillantotta a mézeskalács-emberkéket, rögtön úgy érezte, hogy neki is készítenie kell egy „mézifalvát”.  Azóta minden évben ötvenesével süti őket, fenyőfák közé bújtatva, csipkézett csillagokkal övezve, bohókás hóemberek társaságában. De mézestésztából készülhet az adventi koszorú, a háromdimenziós csillag a házi Betlehem mellé vagy a bejárati ajtót díszítő kopogtatót is feldobhatjuk egy kis süteménnyel.

- Tudod, mikor öt körül hazaérek a munkából - vevői kapcsolattartó vagyok egy multinál - és nekiállok díszíteni a kedvenceimet, ezeket az apró emberkéket, olyankor teljesen átszellemülök - mondja Adél. - Először még keresgéltem különböző mintákat a neten, de most már csak úgy jön egyik ötlet a másik után. Elkezdem délután és azt veszem észre, hogy éjfél van, be kellene fejezni. De csak abbahagyni tudom, aztán másnap alig várom, hogy újabbakat keltsek életre. Az arcok nagyon hasonlóak és többnyire mosolygósak. De persze előfordul, hogy letörik egy láb vagy kéz. A sérülteket sem szoktam kiselejtezni, ők egy szomorkásabb vagy meglepődött ábrázatot kapnak. De ugyanolyan kelendőek, mint az ép társaik.

A sikeres díszítés titka Adél szerint, a jól eltalált cukormázban rejlik. Egy tojásfehérjét 20-25 dkg porcukorral kell felverni. Ügyeljünk rá, hogy ne legyen túl híg, de a túl sűrű sem jó és az sem mindegy, mekkora a tojás. Ha pár csepp citromlé is kerül bele, akkor fényesebb lesz a máz. Hogy egy picit én is hasznossá tegyem magam, bevállalom a cukormáz elkészítését. Ránéz, bólint, hogy jó lesz és már tölti is kanállal a habzsákba.

- Az aprólékos vonalakhoz, mint például a csipkés csillagoknál, jobb, ha sűrűbb. De ha ruhácskát töltök vagy a hóember pocakját készítem, akkor terülnie kell, tehát lehet hígabb kicsit - mondja. Előfordult már, hogy nem sikerült teljesen simára kikeverni a habot. De jópofa volt, az apró göröngyöktől mintha csipkéssé vált volna a ruha. Mikor már elkészült minden a fehérrel, akkor jöhet a színezés és onnan már nincs visszaút. Egyszer picit sötétebb, máskor meg világosabb és élénkebb szín alakul, de hát pont ettől lesz igazi „hand made”. Mindegyik egyedi, sosem készül két teljesen egyforma.

Miközben mesél, jár a keze egyfolytában. Én meg csak figyelek és megjegyzem: na azért ehhez már nem volna türelmem. Ugyanis csipesszel rakosgatja egyenként az apró cukorgyöngyöket az egyik kislány szoknyájára.

- Hát igen - néz fel mosolyogva. - A sütés is jó móka, de a díszítés az igazán nekem való. Ez tényleg nagyon sziszifuszi munka, de én szeretek elveszni a részletekben, egyszerűen imádom. Már gyerekkoromban is, amikor anyukám linzert sütött, egyenként csokimázzal szépen kidíszítettem, anya pedig hálás volt érte. És ezt a mai napig így csináljuk.  Annyira jól mutat a rózsaszín pötty a fehéren -tér vissza a jelenbe a rövidke múltidézés után. - Nézd milyen szép lett - mutatja lelkesen a végeredményt. És tényleg, az aprólékos, precíz csipeszelésnek köszönhetően egy újabb, bájos mézeslány tekint ránk a tálcáról. Csokornyakkendős fiatalemberek, masnis lányok, rövidnadrágos kicsik és fürdőruhás, napszemüveges strandolók. Készül itt minden, attól függően, ki kapja őket ajándékba.

„Ne is gyere, ha nem hozol ilyen cukiságokat”, viccelődnek a barátaim az ünnep közeledtével, - nevet Adél és gyorsan még sállal ruházza fel az egyik kisembert. - Imádják őket. Számomra pedig nem csak elkészíteni nagy öröm, de az is, amikor átadom nekik és látom az arcukat. A gyerekek szinte rögtön befalják, de a felnőttek sokszor elteszik a celofánba csomagolt figurát és dísznek használják, miután lefotózták a kis sztárokat. Anyukámnál pedig valószínűleg még ott lapulnak a csatos üvegben a tavalyiak is, mert annyira tetszenek neki, hogy sajnálja megenni. Pedig bármennyire is ragaszkodunk hozzájuk, mégiscsak az a sorsuk. Úgyhogy január vége felé kinyílik az én csatos üvegem is és egy tea vagy kávé mellett, csöppnyi visszatérő karácsonyi hangulattal, újra megédesítik a napomat…